Kiterjesztett valóság az oktatásban

kiterjesztett valosagSajnos lassabban tanulok, mint a barátaim nagyrésze, és hamarabb el is unom magam, mint ők. Természetesen ez tantárgytól is függ, és tudom, hogy ez nagyon nem jó így, de 16 éves vagyok, a nap süt kint, a barátaim mind sétálgatnak a Dunaparton, nekem meg tanulnom kell. Ők már rég végeztek, én még a felénél sem tartok. Egyik nap épp a könyvem felett ültem, és éreztem, hogy kell egy pár perc pihenő. Bekapcsoltam a számítógépet. Azt mondtam, szigorún 10 perc. Megláttam egy posztot, izgalmasnak tűnt. Egy innovatív technológiáról szólt, az interaktív valóságról, ahol néhány alkalmazás telefonra való letöltésével, mindenféle, a helyiségben egyébként nem jelenlévő tárgyat vagy karaktert, 3D-ben lehet vetíteni. Azt olvastam, hogy az oktatásban is használható már. Fel is kaptam a fejem: nahát! Talán ez lesz az én megoldásom. Mennyivel izgalmasabb és fantáziadúsabb lehet így a tanulás. Remélem, hamarosan megtörténik az áttörés, és használni fogjuk ezt a technológiát az iskolában is.

Leave a Reply