29
Aug

Minőségi konyhabútorok készítése

konyhabútorSikerült végre eljutni a lakásfelújításban a konyháig, amire nagyon vártam már. Várakozásom oka nem csak az volt, hogy tudtam, a festés után láthatom csak nap mint nap kedvenc színemet a reggeli kávézás vagy a délutáni vacsorafőzés közben, hanem az is, hogy férjem megígérte, ha rendben lesz a konyha vásárolunk egy új konyhaasztalt is. Ez volt az a dolog, ami miatt nagyon vártam a felújítást, hiszen esküvőnk után vásároltuk az addig használt konyhaasztalt, mely mellett már meg tanult írni mindkét gyermekünk, leérettségiztek, sőt Bence a szakdolgozatát is amellett az asztal mellett készítette el. Tudtam, anyagi körülményeink nem teszik lehetővé az általam oly sokszor megnézett faragott lábú konyhaasztal megvásárlását, de így is nagyon örültem, amikor elindulhattunk az érdi konyhabútor szalon felé. Végül egy laminált asztal mellett döntöttünk, mely már első pillanatban kiderült, hogy illik konyhánk új színéhez és a konyhaszekrényhez is passzol stílusban valamint színben. Cseréjét most néhány évig ismét nem tervezem, bár ha nőni fog a család létszáma el kell majd gondolkodnunk ismét. Bővebb információ:http://www.bonobutor.hu/